2010.08.16. 15:27, Nickytha
Én még sminkeltem, a hajam pedig begöndörítettem a hajsütővassal, és felvettem egy csuklószorítót. Voilá, készen is lettem.
Mikor kiléptem a szobámból, nem akartam elhinni, amit láttam. Anyu, mint egy igazi bombázó…láttam már kiöltözve, amikor a barátnőivel elment csavarogni, de így, ilyen fiatalosan, már régen …Rajta sem volt ünnepi kosztüm, vagy estélyi, csak egy combközépig érő farmer szoknya, egy hozzá illő kék felső ez kihangsúlyozta a gyönyörű kék szemét…amit sajna én nem tőle örökölte, mert apuhoz hasonlóan nekem barna szemem van.
- Aztaaa. – és az állam már a földet súrolta. – Ez a pasi tényleg elcsavarta a fejed. Csini vagy.
- Inkább rólad beszéljünk kisasszony. Az a pántos cucc nagyon kell a kezedre?
- Igen. – mondtam határozottan – Én nem változok miatta, ezt előre megmondom.
- Nem kell változtatnod, csak nem illik a ruhához az a vacak.
És ebben a pillanatban csöngettek. Pontban fél 7-kor…Hát eddig nagyon jófiúnak tűnik.
Anyu, úgy rohant a bejárathoz, mint akit puskából lőttek ki. Én persze nem hagyhattam szó nélkül az előbbi megjegyzését, és mielőtt kinyílt volna az ajtó, utána kiáltottam.
- Csuklószorító marad!
Kinyílt az ajtó…bejött a férfi…megcsókolta anyut.
- MEGCSÓKOLTA ANYUT???? – kérdeztem magamtól, mert nem akartam hinni a szememnek…hogy ezek milyen tapintatlanok…már csak a látványtól is megfulladtam, komolyan, mint a kiéhezett tinik.
- Nem akarod itt, előttem megdugni? – susmogtam úgy, hogy ne hallják meg.
- Mit mondtál kicsim? – szólt anyu, és kézen fogva bejött David-del.
- Semmit, nem fontos…
- Rendben. Nos…- vezette oda elém a pasast. – Ő itt a lányom, Nicky Shauker.
- Hello, David Jost vagyok. Tegezz nyugodtan. – nem mintha amúgy magáztam volna…mégis csak egy „apajelölt”.
- Szia, és köszi. – kezet ráztam vele.
Első benyomás: mindenképpen laza. Ez abból is kiderült, hogy „hello”-val köszönt. Az öltözéke is erre utalt. Farmer, fekete póló, szürke felirattal. Nem vitte túlzásba, ezek szerint ő sem a kiöltözés híve…még így Karácsonykor sem. A testfelépítése teljesen arányos, nem az a macsó típus, de anyut ölben simán be tudná cipelni a hálóba. És ez azért fontos…:P
Most már értem anyu miért mondta, hogy majdnem kék szeme van. Nem teljesen kék, mert van benne egy érdekes szürkés, zöldes árnyalat. Különleges.
A barna haja férfiasan összecsapva a fején, de attól függetlenül helyes. Anyu ízlésében soha nem csalódom.
Körbevezettük a lakásban, majd békésen helyet foglaltunk az asztalnál és anyu tálalta a vacsorát. Még így is, hogy vendégünk van – és az ő ízléseinek kell megfelelni – az ÉN kedvencemet is megcsinálta. Nagyon egyszerű, könnyen elkészíthető, de az íze páratlan. Hús, tészta, paradicsom, tejföl, sajt egymásra rakosgatva és be a sütőbe.
Ez a gesztus nagyon jól esett, nem hitette el velem, hogy most már csak második leszek, csak mert barátja van. Én mindig az ő egyetlen, kicsi lánya leszek – még 18 évesen is -, akit nagyon szeret, és senki sem pótolhat.
A másik étel, amit készített, persze, hogy a marokkói csirke és couscous volt. Bevallom még soha életemben nem ettem ilyet, de mostantól biztosan fogok.
Általában szeretem a megszokott dolgokat, nem szeretek kísérletezni- vagyis az ételek terén nem. Imádom a gyrost, pizzát, hamburgert, carbonara szószos pennét, mert ezekben soha nem csalódik az ember.
A vacsora közben részletesen elmesélték, hogyan ismerték meg egymást, mióta vannak együtt, mennyire komolya az, ami köztük van, és ez tetszett. Bevontak engem is a beszélgetésbe, de inkább nem is anyáról beszélek, hanem Davidről. Nem volt ellenséges, nem akart kitúrni, és úgy kezelt, mint egy érett, normális embert, nem pedig úgy, mint a barátnője hisztis gyerekét, aki a közeljövőben csak púp lesz a hátán…
- És előttünk volt családod? – kérdeztem aranyosan, mert nem akartam túl tolakodó lenni.
- Áhh, szóval már a családotokba tartozom? – kérdezte tőlem egy kicsit félénken, gondolom nem sejtett, hogy ennyire rendes vagyok *-*
- Háát, ha anyu boldog, akkor én is az vagyok, és ha az ő boldogságához te kellesz, akkor én mellettetek vagyok, és igen…és most akkor hivatalosan is kijelente, hogy részemről a családhoz tartozol.
- Ennek nagyon örülök. És az előbbi kérdésedre válaszolva, nem, nem volt még családom. Persze barátnőim voltak, mivel már 37 éves vagyok. De egyik sem volt túl komoly. Eddig még senki iránt nem éreztem azt, amit anyád iránt – és itt anyura nézett, és az asztalon megfogta a kezét – még senkit nem szerettem ennyire. – egy lágy puszit nyomott a szájára.
Én csak mosolyogva néztem azt, ahogyan ők mosolyogva nézték egymást. Tényleg, mint 2 tini…Vajon én is ilyen leszek? Én is megtalálom az Igazit, a nagy Őt? Nekem is lesznek ilyen csöpögős szövegeim?
Ha már Peter-nél, az ex barátomnál azt éreztem, hogy kiugrik a szívem a helyéről, ahogy meglátom, olyan hevesen vert, akkor, ha tényleg megtalálom álmaim hercegét, akkor ott fogok szívinfarktust kapni? Egyelőre ezért nem is kell még senki az életembe. Megvagyok egymagam a barátaimmal, anyuval, most már David-del, a bulijaimmal és a pár hetes kapcsolataimmal. Talán majd egyszer megkomolyodom, és ha hiányozni fog valami az életemből, akkor találok valakit, aki megadja, amire szükségem van…hogy ott legyen mellettem, érezzem a szeretetét, szerelmét, hogy ne legyek egyedül, segítsen, vigasztaljon, megnevettessen, ha baj van…és a legfontosabb, hogy mindig számíthassak rá, bármit is hoz az élet.
Végeztünk a vacsorával és letelepedtünk a nappaliban lévő kanapékra, és ott folytattuk a csevejt.
- Anyu mondta, hogy többször is voltál benn az üzletben ruhákért. Csak nem ilyen területen dolgozol? Már nem azért, mert esetleg buzis ez a munka, csak kicsit szokatlan, hogy egy férfi ilyennel foglalkozik.
- Ja, neeeem. – nevetett – Manager vagyok. A stylist lebabázott, ezért nekem kell a ruhákért rohangálnom. De remélem már nem túl sokáig, nem az én stílusom. Egy igazi férfinek – persze biztosan van kivétel – szerintem sem való az ilyen munka.
- Ez határozottan így van. – helyeselt anyu is.
- És tényleg manager vagy? Ez nagyon jó! Imádom a zenét. Élek-halok érte.
- És nem csak hallgatja. Nagyon jó hangja is van! - szólt közbe anyu.
- Igen, az vagyok. Akkor majd eljöhetnél a stúdióba. – kapott az alkalmon David.
- Neem. Az kizárt. Maga az éneklés nem hoz lázba. De a dalok hallgatása és írása már annál inkább.
- Talán egyszer megjön a kedved.
- Talán.
Ezzel ezt a témát le is zártuk. Még beszéltünk egy kicsit arról, hogy anyuval ketten hogyan szoktunk Szilveszterezni…régen mindig apu ismerőseihez mentünk át. Később, mikor már elváltak, sem nekem, sem anyunak nem volt kedvünk ünnepelni, ezért ketten, itthon ülve koccintottunk. 2 éve kimentünk a főtérre és ott szórakoztunk a többi emberrel, és mindenki együtt tombolta végig a koncerteket. Tavaly anyu elment a barátnőihez, hogy együtt köszöntsék az új évet. Én, Gitty, Linda, Zoti és még pát haver, pedig a parkban múlattuk az időt, ugyanis szilveszteri freien Stil Teenie Party (FSTP) volt tartva, és azóta minden évbe megrendezésre kerül…
- Én arra gondoltam, idén is a barátaimmal megyek az FSTP-re. – vetettem fel ötletem.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó